Kitüntetett
beszállítóink

Kitüntetett
Beszállítóink

Kacz Ivett

Pesti tempó Malomsokon - Extra-Tej cégcsoport

A jogász végzettségű Kacz Ivett 2012-ben vette át a malomsoki Extra-Tej cégcsoport vezetését.

A korábban 23-24 literes napi fejési átlag mostanra 35-38 literre emelkedett, sőt, idén elérte a 40 literes átlagot is. A jelenleg egyöntetűen holstein-fríz fajtából álló malomsoki állomány növendékkel együtt mintegy 2300 állatból áll, ebből 1050 a fejős tehén. A cégcsoport közel 2 ezer hektáron gazdálkodik, az itt termelt takarmány fedezi az állatok szükségletét, és még értékesíteni is tudnak belőle. 

Kacz Ivett regnálása alatt több fejlesztésre is sor került, a borjúnevelőben bevezették az új-zélandi fejlesztésű „Milk bar” elnevezésű cumis itatót, amivel a borjak nyelőreflexe természetes módon alakul ki, gyorsabb kérődzővé válást és egyszerűbb csoportos tartást tesz lehetővé, mint a közismert vödrös borjúitató.
Kacz Ivett további fejlesztéseket is tervez, a szarvasmarha-telepek korszerűsítésére kiírt pályázaton egy 500 férőhelyes robotizált istálló építésére vállalkozott. 

Energiatakarékosság

A pasztőröző bővítése, a kamionmérleg installálása, a csarnokbővítéssel kialakított expediáló helyiség, a mélyhűtő kapacitás bővítése, a mosoda korszerűsítés, kamiondokkolók kialakítása, a fordított ozmózisos sűrítő üzem befejezése, valamint a saját szennyvíztisztító projekt folytatása is szerepel az Óvártej Zrt. rövid- és középtávú fejlesztési programjában az energiahatékonyság jegyében.

hatékonyság

Az Óvártej Zrt-nél a csomagolás és a raktározás területén is bevezetésre került az 5S-modell néven ismert módszer, amely egy olyan szisztematikus, lépésről-lépésre meghatározott folyamat, amelynek célja tiszta és jól szervezett munkaterület megteremtése. Ez a veszteségek csökkentésének első lépése, amely a fegyelmezettségen alapul.
Az 5S azon a feltevésen alapul, hogy a tiszta és jól szervezett munkahely eredményesebb, kevésbé frusztráló és biztonságosabb a munkavállalók részére, de megnyerő a megrendelői oldal számára, és a vállalatvezetésnek is garantálja az átlátható hatékonyságot, ráadásul javítja a biztonságos és környezettudatos közös gondolkodást is. 

kövess minket

Legfrissebb bejegyzéseink Instagram oldalunkon.

Programajánló📢
------------------------------

Balatonboglár Gömb kilátó

Balatonboglár város talán legismertebb jelképe a Gömbkilátó, ami 165 méteres magasságban áll a vulkanikus eredetű Várdomb csúcsán. A szokatlan formájú kilátóból a Balatonban és a szemközti, északi parti tanúhegyek káprázatos panorámájában gyönyörkődhetünk.

------------------------------

A kilátó egy élménypark mellett található, szóval ha időtök engedi látogassatok el ide, összekötve az élményeket kalandparkkal, bobozással, vagy csak egy sétálásra. 😎🍂👨‍👩‍👦

#óvártej #közösség #fejlődés #programajánló #szabadidő #balaton #balatonboglár
...

Közeleg a sütőtök szezon! 🤩

A sütőtök - amely az ősz 🍁 szinonimája - a sok téli tök közé tartozik, amelyeket ebben az évszakban lehet fogyasztani, akár levesekhez, pörköltekhez adjuk, vagy pörkölik, hogy kihozza az édes ízeket, vagy halloween díszekhez faragjuk. 🎃

Ti szeretitek a sütőtököt? 😍

#óvártej #innováció #közösség #fejlődés #ősz #sütőtök #autumn #pumpkin
...

👉Mire használhatjuk fel a mozzarellát?

A mozzarella nagyon jól felhasználható salátákhoz🥗, előételekhez🍛, szendvicsekhez🥪, tésztaételekhez🍜, pizzákhoz🍕. A saláták közül a caprese saláta elengedhetetlen alapanyaga. A nyersen való fogyasztás mellett az ételek gratinírozásához is remek a mozzarella. Érdemes minél kisebb nedvességtartalmú sajtot venni a csőben sült ételekhez.

#óvártej #fejlődés #közösség #innováció #mozzarella #mozzarellaforever
...

Programajánló 📢
-----------------------------------

Nem konkrét helyszínnel jelentkezünk most, hanem egy játékkal. Ez a játék nem más, mint a Geocaching! 🧭🔎

A Geocaching szabadidős tevékenység, természetbarát 🌳 hobbi, játék, mely a kincskeresés 💎 ősi szenvedélyére alapozva egyesíti a modern technikát 📱 a természetjárással, a turizmussal és az ismeretterjesztéssel.
-----------------------------------
Próbáljátok ki ti is ezt a játékot, kommentben várjuk, hogy szerintetek mely helyszínek lehet ideálisak ehhez a játékhoz. 😉

#óvártej #fejlődés #közösség #programajánló #innováció #szabadidő #geocaching
...

Ma van az elsősegélynyújtás világnapja❗️ 👨‍⚕️

Első a biztonság - Defibrillátor az Óvártejnél

Vállalatunk kiemelt figyelmet fordít munkatársai egészségtudatos magatartására és a megelőzés fontosságára. Ismét egy fontos mérföldkőhöz érkeztünk azzal, hogy beszerzésre került egy az utasításokat magyarul adó defibrillátor készülék.

Ma már tudjuk, hogy kortól, nemtől, fizikai állapottól függetlenül sok esetben minden előjel nélkül, bármikor bekövetkezhet egy hirtelen szívleállás. Ilyen esetben a mentők kiérkezéséig bajba jutott embertársunk élete a helyszínen tartózkodó emberek hozzáállásán, azonnali segítségnyújtás múlhat. 🆘

#óvártej #innováció #közösség #fejlődés #defiblirátor #elsősegélynyújtás
...

Programajánló 📢
-----------------------------------

Magyarország legnagyobb arborétuma 🌳

A Szarvasi Arborétum, közismertebb nevén Pepi-kert; a Hármas-Körös egyik holtága mentén kialakult, mára hazánk egyik legnagyobb és legjelentősebb élő fagyűjteménye, ahol száz évet megélt mocsárciprusokat, mamutfenyőket is láthatunk 82 hektár területen.
-----------------------------------
Látogassatok el egy szép őszi 🍁napon, és ne felejtsétek meglesni a Mini-Magyarországot sem, nagyon érdekes a kiállítás! 😉🍂

#óvártej #közösség #innováció #programajánló #szabadidő #fejlődés #szarvas #arborétum
...

Becsengettek ⏰🛎 - Elkezdődött a 2022-2023-as tanév, reméljük sok-sok vidám pillanatot és kedves emlékeket fog okozni a gyerekeknek. 😍

Azonban, ne feledkezzünk meg a tízórairól vagy az uzsonnáról sem, amelyek biztosítják, hogy a gyermekek egészségesek és fittek maradjanak. 💪

Egy javaslat a tízóraihoz: Egy kis mozzarella, gyümölcsök, némi dió, és garantált hogy nem fog az iskolatáska alján maradni. 🧈🍎🍓

#óvártej #közösség #innováció #iskola
...

Javában készülünk a Szeptember 2.-án megrendezésre kerülő Pausára. Reméljük már ti is várjátok. 🥰🍎🍐🍇🥗
#óvártej #pausa #közösség #fejlődés #innováció #programajánló #szabadidő
...

Programajánló 📢
---------------------------
Zugligeti libegő a János-hegyre. 🚠⛰

A Budai-hegyek kedvelt alternatív közlekedési eszköze a Libegő, amely nem más, mint egy függővasút, amely a XII. kerületben működik, a János-hegyen. A közel egy kilométer hosszú útvonal 262 méter magasra viszi fel az utasait körülbelül negyed óra alatt. A felső végállomás közelében található az Erzsébet-kilátó, ahonnan csodálatos panoráma nyílik az egész városra.

---------------------------
Feltétlen látogassátok meg amíg tart a jó idő, gyönyörű kilátást biztosít a libegőn való utazás 😉
#óvártej #közösség #szabadidő #programajánló
...

Láttátok már a megújult weboldalunkat? 💻📱
Amennyiben nem, lessétek meg az alábbi linket 😉
https://ovartej.hu/
#óvártej #közösség #fejlődés #innováció #weboldal
...

Dolgozz velünk!

Új kollégánkat keressük:
Csomagológép-kezelő
Jelentkezés:
­* +36 96/801-365-ös telefonszámon
* a hr2@ovartej.hu e-mail címen #óvártej #dolgozzvelünk #munka
...

Rajzpályázat a tej világnapjára kiállítás megnyitó
#óvártej #kiállításmegnyitó #innováció #fejlődés #közösség #dolgozzvelünk #fleschközpont #mosonmagyaróvár

dolgozz velünk

Csatlakozz Magyarország egyik legrégebbi sajtgyártó cégéhez, családjához!

Az aktuális pozíciók megtekintéséhez látogass el a DOLGOZZ VELÜNK menüpontba, vagy kattints az alábbi gombra!

tudjon meg többet
HR Osztály elérhetőségei

írjon nekünk

Thank you! Your message has been sent.
Unable to send your message. Please fix errors then try again.